Az emberek néha inkább olyan kontárokra bíznak szakfeladatokat, akik nem értenek hozzá, vagy csak nagyon kevés tapasztalattal rendelkeznek. Általában azért, hogy olcsóbb legyen az elvégzendő munka, azonban a tapasztalatok szerint pont fordítva sül el a végén. Azt látjuk és halljuk, hogy az ilyen munkák sokszor drágábbak lesznek éppen a szaktudás hiánya miatt. Hogy miért? Mert rossz a hozzáállás, nem eléggé profi a munka és csak a pénz felmarkolása a cél. Ilyenkor azonban már az elkészült rendszert kell úgy módosítani, hogy gazdaságos és használható legyen. Ennek köszönhetően pedig még drágább lesz a kiépített rendszerünk, mintha alapból hozzáértő embereket választottunk volna.
A légtechnika Budapest egyik legjobban igénybe vett szolgáltatása. Mi a Lits Energynél folyamatosan arra törekszünk, hogy minél alaposabb és szakszerű munkát végezzünk. Hiszen, ha a megrendelő elégedett, akkor vagyunk mi is azok. Nemcsak a megrendelők felé vagyunk lojálisak, hanem az ott dolgozók felé is. Sok esetben a mi rendszerünk minőségétől függ az is, hogy a gyárban dolgozó munkások hozzájutnak-e a megfelelően tiszta levegőhöz. Egy ilyen munka nagy felelősséggel jár, éppen ezért lehetnek biztosak a legalaposabb munkában. A lehető legjobb minőségű légtechnika Budapest számára is elérhető már.
A piacon hozzáférhető legtöbb típusú légtechnikai rendszer elérhető nálunk. Engedje, hogy a 20 év tapasztalatnak köszönhetően olyan munkát végezhessünk Önnél is, amely hatékony, gazdaságos és professzionális.
Az Ön megoldása a Lits Energy Kft.! Professzionális légtechnika Budapesten, légcsatornák és légtechnikai idomok széles választéka.
Szakembereink a légtechnika budapesti ördögei. A légcsatornákra manapsák külön nemzetközi szabályok vonatkoznak. A Lits Energy Kft. munkatársai ezek szerint dolgoznak!
A szellőztető légcsatornákra különféle szabványok vonatkoznak és ezek sokféle kódjait a CEN, azaz az Európai Szabványügyi Bizottság szabályozza. A Lits Energy – légtechnika Budapest munkatársai ezek szakértői. Különböző szabályok érvényesek a kör és a négyszög keresztmetszetű légcsatornák méretére, szilárdságára és tömörségére.
Tekintsük át röviden a légcsatornák és légtechnikai idomok fajtáit: