A légtechnika egyre inkább elterjedt technológia a modern építkezésben. Manapság már számos alterülete létezik, hiszen a legkülönbözőbb jellegű építményekben használják. Mindegyik területnek megvannak a sajátosságai. A tervezést és kivitelezést minden esetben a körülményekhez alkalmazkodva, a lehetőségek kihasználásával végzik a szakemberek. A következőkben röviden bemutatjuk, mik az ipari légtechnika jellemzői, és megemlítünk néhány alkalmazási területet is.
Amikor ipari csarnokokról van szó, nagyon fontos a megfelelő, szakszerű szellőzés biztosítása. Ez a technológiai felszerelés stabil működése szempontjából különösen jelentős. A rendszer csak az általános légelszívás és megfelelő légpótlás egyensúlya esetén hetékony. A nyílászárók kinyitásával történő légpótlás során nem jól átszellőző helyek maradnak az épületben. Emellett, téli időszakban a hő megtartása is fontos az épületben. Ezért fontos az olyan szellőztető rendszerek tervezése, ahol légpótlás során hasznosul az elszívott levegő hőtartalma.
Néhány példa arra, hogy mely területeken alkalmazzák a bemutatott rendszerek kiépítését:
Mit is jelent az ipari légtechnika? Ahhoz, hogy hatékony, költségkímélő szellőztetést tudjunk biztosítani a termelőüzemekben, tisztában kell lennünk az ipari légtechnika kifejezéssel. Ez csak a levegő szellőztetést jelenti? Vagy itt a gépektől elvezetett, gyártás során keletkezett szennyezett levegőről beszélünk? Azt kell mondjuk, hogy minden ide tartozik, ami a gyár területén található. A légtechnika szerelés egy összetett rendszer és nagyon fontos, hogy úgy a tervezésre, mint a kivitelezésre nagy figyelmet fordítsunk.
Gondoljunk csak bele, hogy teljesen más rendszert kell alkalmazni hegesztéshez, mint például egy gyógyszer termeléséhez. Mások a szempontok, amiket figyelembe kell vegyünk és más elvezetést kell alkalmaznunk. Egy valami közös, hogy tiszta és biztonságos levegőminőséget biztosítsunk mindenki számára. Cégünk sok évtizedes múltra tekint vissza tervezési munkálatok szempontjából, ami garantálja az általunk elvégzett munka minőségét, precizitását és gazdaságosságát. Pontosan ezért igyekszünk a legkorszerűbb technikákat implementálni a munkáinkba és folyamatosan fejleszteni a technikai részlegünket és számítógépjeinket. Mindezen túl, nem feledkezünk meg az embereink képzéséről sem.
A munka kivitelezését mi, vagy pedig alvállalkozóink végzik, akikkel szintén évtizedes közös munkáink megfelelő alapot biztosítanak a minőséges munka garantálására. Kivitelezési alvállalkozóinkkal közösen már a tervezés kezdetekor, olyan megoldásokat dolgozunk ki, amelyek az igényeknek legjobban megfelelnek, leggazdaságosabb és leghatékonyabbak. Ennek megvan az eredménye is, sok a visszajáró ügyfelünk, kik szívesen dolgoznak velünk az újabb munkáik alkalmával.
Az ipari légtechnika mint olyan egy komplett gyárépület légtechnikai rendszerét jelenti. Sokszor tévedésbe esünk, hiszen hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az ipari légtechnika csak a gépektől elvezetett szennyezett levegőt jelenti, ám ennél sokkal több. A rendszerhez tartozik minden olyan elem vagy egység, amely levegőt szállít, legyen az szennyezett vagy tiszta levegő. Az ipari légtechnika fejlettsége a mai világban igen jó szinten van, ám még mindig van hova javulnunk. Sokszor találkoztunk már olyannal, hogy kevesebb időt és energiát fektettek egy gyár szellőztetésének tervezésébe a kelleténél és ennek meg is lett az eredménye. Sok megbetegedés és büntetés.
Ki akarja ezt? Ha az iparban dolgozunk érdemes pénzt és időt szánni a megfelelő ipari légtechnika kialakítására.
Ipari légtechnikai rendszereink jellemzői:
Mindezekből látható, hogy ipari légtechnikai rendszereink (szellőző és hővisszanyerős berendezések) igazán hatékony megoldást nyújtanak. Ráadásul használatuk rendkívül fontos az emberek egészségének megőrzése szempontjából. A rossz minőségű levegő fáradékonysághoz, légzési nehézségekhez vezethet, sőt allergiás betegség esetén akár súlyosabb tünetek is jelentkezhetnek.
Hővisszanyerős szerkezeteink nevükből kifolyólag hőveszteség nélkül képesek biztosítani épülete mesterséges szellőztetését egész évben. Ebből kifolyólag jelentős összegeket lehet megspórolni alkalmazásukkal. Rendszereink kivitelezésekor mindig a legjobb minőségű alkatrészeket biztosítjuk annak érdekében, hogy hosszútávon is zavartalanul élvezhesse a berendezés nyújtotta előnyöket.
Ipari légtechnika kivitelezéshez bátran vegye fel a kapcsolatot a Lits Energy Kft. szakembereivel. Sokéves szakmai tapasztalatuknak köszönhetően már a tervezés fázisában jelentős segítséget nyújthatnak.